Cégtörténet


Cégünk 1990-ben alakult, mint Tatárka József egyéni vállalkozó, majd 2004-ben létrejött a Tatárka Kft. Eleinte papíripari termékek szállításával foglalkoztunk. A harmadik évtől áttértünk az ömlesztett és szóródó anyagok szállítására, melyek építési cementipari, kerámiaipari segédanyagok voltak. 2000-ben ezekhez kapcsolódóan gabonaipari, műanyagipari melléktermékek szállítását is elkezdtük. Párhuzamosan bányaipari gépek is beszerzésre kerültek, melyekkel az út, vasútépítés és bányaművelés területén dolgozunk, valamint tájrendezési munkákat is végzünk.

A vállalat 2006-tól rendelkezik hulladék és veszélyes hulladék szállításának engedéllyel. Ezen a területen az elszállított mennyiség eléri az évi 100,000.-tonnát. Külföldi és belföldi megrendeléseknek is eleget teszünk. Stabil piaccal rendelkezünk, megrendelésünk folyamatos. 2012-ig előszerződéseink vannak, versenytársainkkal szemben ezért jelentős előnnyel bírunk. Kezdetben családi vállalkozásként működtünk, jelenleg 30 sofőr és gépkezelő, valamint négy adminisztrációval és egy vezetéssel foglalkozó ember dolgozik cégünknél. Külsősként alkalmazunk könyvelőt, környezetvédelmi és munkaügyi szakembereket.

A tevékenységünk fő székhelye Mádon van megalakulásunk óta. Kezdetben a javításokat bérelt területen végeztük, majd 1999-ben vásároltunk egy régi iparterületet, melyet átépítettünk és telephellyé alakítottuk át, 2011 első negyedévében befejezzük az Európai Unió támogatásával épülő 1000 m2-es irodaépületet és szerelőműhelyt. 2010-es évben cégünk által elszállított árumennyiség 700,000.-tonna! Jelentősen bővítettük szállítási illetve rakodási kapacitásunkat. Gépparkunkat folyamatosan fejlesztjük, bővítjük, ami nagymértékű előnyt jelent nagyobb volumenű munkákban való részvételünket versenytársainkkal szemben.